Összmagyar Cserkészstratégia

Minden magyarul beszélő gyermek találkozzon a cserkészettel!

Célunk

Megadni a lehetőséget minden magyarul beszélő gyermeknek, úgy az Anyaországban, mint a határon túl és a nyugati diaszpórában, hogy a magyar cserkészetet megismerje, és ha tetszik neki, akkor aktív tagja legyen a helyi magyar cserkészközösségnek.

A magyar cserkészet olyan önkéntes, pártpolitikától független, felelősségvállaláson, vallási és nemzeti értékeken alapuló közösségi szervezet, ahol az adottságoknak és az életkor szükségleteinek megfelelő, élményközpontú folyamatok, tevékenységek a személyiség és a jellem komplex fejlesztését szolgálják.

A magyar nemzet egészséges és reményteljes jövőjét az ifjúság megfelelő jellemnevelésén keresztül lehet biztosítani. Ehhez a leghatékonyabb eszköz a magyar cserkészet, amelynek pedagógiai alapjai a Biblia és a magyar kultúra. A magyar cserkészet 102 éves múlttal rendelkező mozgalom, amelynek kiforrott nevelési rendszere van. Az anyaországi és a határon túli cserkészszövetségek együttműködésével elkészült egy olyan stratégia, amely a fent összefoglalt célt szolgálja, mégpedig úgy, hogy jellemes, erkölcsös, hívő, testben és lélekben egészséges, az életre szellemileg és gyakorlatilag jól felkészült fiatalokat segítünk nevelni.

Célunk eléréséhez 5 elemet vázoltunk fel: elsődleges fontosságúnak tartjuk a létező csapataink erősítését, illetve rajtuk keresztül új csapatok létrehozását. Ezt csak úgy érhetjük el, ha cserkészeink számára érdekes, vonzó programokat kínálunk, melyekkel a külvilág felé is nyitni tudunk, és a cserkészetet nem egy elszigetelt, elit szervezetként, hanem nyitott, csatlakozásra érdemes mozgalomként mutatjuk be. Ehhez hívtuk segítségül a látható cserkészet fogalmát, mely a kommunikációs kapcsolatok kiépítésére és javítására épül. Utolsó pontként határoztuk meg az összmagyar cserkészet, mint határokon átívelő, minden magyar cserkészt összefogó hálót, mely kultúránk, hagyományaink, történelmünk, nyelvünk és értékeink mentén fog össze bennünket.

A folyamat

Maga a stratégia egy olyan ciklikus folyamat, melyben az egyes pontok nem különálló egységek, hanem megannyi kapcsolódási pont mentén egy spirál részei. Cserkészetünk alapját a csapataink képezik, illetve az őket alkotó kisebb egységek, az őrsök. Ha kellő számú, megfelelő képzésben részesített vezetőt biztosítunk a csapatainknak, akkor azoknak egész élete lendületesebbé és gördülékenyebbé válik. Ha ezt valamilyen háttértámogatással egészítjük ki, – legyen ez anyagi-, emberi- vagy természeti erőforrás – akkor a vezetők képesek olyan vonzó programokat létrehozni a cserkészeinknek, melyeket megfelelő közbenjárással népszerű kommunikációs csatornákhoz tudnak eljuttatni és ezáltal megmutatni magunkat. Azzal pedig, hogy programjaink bekerülnek a köztudatba, meg is teremtettük az első feltételét az új csapatok kialakulásának. Egy kis mentorálási segítséggel, más csapatok bevonásával és az alakuló csapatokban programok biztosításával pedig remek alapot nyújtunk minden elszánt, cserkészet iránt érdeklődő embernek.

Eredményeink

Hogy céljaink nem lehetetlenek, azt már az elmúlt két év eredményei is megmutatták. A 2013-as évben a tagszövetségek összesen 9,6%-os létszámnövekedést mutattak: még 2012-ben 14075 magyar cserkészről beszélhettünk, addig 2013-ban ez a szám már 15420-ra nőtt, azaz 1345 cserkész tett fogadalmat mindössze egy év alatt, és várhatóan ez a szám a következő években csak gyarapodni fog. Ahhoz azonban, hogy a magyar cserkészet fejlődésnek indulhasson, partnereink komoly támogatására volt szükség. A Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően 100 millió forintot tudtunk szétosztani a tagszövetségek közt, hogy azt a Stratégiában meghatározott pontok mentén céljaik teljesítésére feltudják használni. Hasonlóan a Bethlen Gábor Alap nyújtotta támogatáshoz, a TÁMOP is egy közös fejlődési lehetőséget kínál a szövetségeknek. A támogatásnak köszönhetően 4 úgynevezett képzési konferenciára van alkalmunk, melyeknek keretében olyan témák kerülnek megvitatásra, mint a nevelési koncepció, avagy a szövetségek kommunikációja és azok láthatóságát segítő megnyilvánulásai.

A közös vezetőképzés egy fontos alappillére a Stratégiának, 2014 júliusában sor került a második Fórumos segédtisztképzésre, illetve 2015-től beindul a közös tisztképzés is. A kagylós táborok nemcsak magas szintű képzési anyagukkal tűnnek ki a sorból, hanem az összmagyar gondolkodást kiemelve komoly hangsúlyt fektet a szövetségek kapcsolati rendszerének kiépítésére is.

Az együttműködést elősegítendő, félévenkénti rendszerességgel megszerveztük a Fórumülést, mely kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a tagszövetségek beszámoljanak helyzetükről, az ÖMCSST-ban elért eredményeikről, nehézségeikről és a felmerülő problémákról. Egy olyan szabad kerekasztal-beszélgetési lehetőséget kínálunk, melynek célja a közös gondolkodás és munka elindítása.