A kiscserkeszrajban fontos számunkra, hogy változatos és tanulságos programot nyújtsunk a gyerekeknek. Amellett, hogy a kiscserkészekkel sokat játszunk, énekelünk és mozgunk, még tengernyit tanulunk is. Ez a tanulás teljesen észrevétlenül, már a játék közben, történik. De nem csak tudással gyarapodnak a gyerekek, hanem a magyar hagyományokat is megismerhetik. Közösen éneklünk népdalokat, tanulunk mondókákat és számtalan népjátékot is játszunk. Ezen felül izgalmas kalandokon veszünk részt, ahol a kiscserkészek fantáziáját megmozgatjuk. Így például Bingzi, a kiscserkész panda, több helyről küld nekünk leveleket, melyekben a segítségünket kéri. Mi természetesen bátran segítünk Bingzinek, akármilyen nagy a kihívás. Így fejlődünk közösen különböző területeken.

Két hetente, mikor összegyűlünk, már izgatottan várjuk, hogy közös mondókánkkal egymásnak köszönjünk!

Szeretettel látunk minden új kiscserkészt! Légy te is része ennek a csodálatos csapatnak. Várunk téged is!

Addig pedig:

Kék Pa-Panda Raj,
gurulunk, mászunk, dalolunk,
Jó Munkát!
A legjobbat!

 

Kaszás Tekla st.

Kaszás Tekla st.

Rajparancsnok
Wack Kinga st.

Wack Kinga st.

Rajparancsnok helyettes

A cserkészraj őrsei

Kiscserkészek (5-10): Cserkészésre készülnek. Sokat játszanak, mint az életre készülő erdei állatok, akik a cserkészésre “edznek”. A sok játékban egységgé kovácsolódnak és vezetőik védőszárnyai alatt igazi gyermekkort élhetnek társaikkal együtt és észrevétlenül ​megtanulnak közösségben élni.

Cserkészek (10-16): A(z őrs)vezetőjük irányítása mellett, egyértelműen a cél felé haladva cserkészik be tudományaikat és készülnek a komoly életre. Ennek első lépéseként fogadalommal kötelezik el magukat, amely önálló döntésükként, saját akaratukból helyezi őket erre a pályára. Mozgásterük még kicsi, jól behatárolt, és vezetőjük határoz meg minden lépést és szabályt. Ezt az utat járva együtt tanulnak meg a közösség tagjai lenni.

Vándorok (17-22): Fiatal felnőttek, akik már maguk felismerik a helyes irányt, a “boldogulás ösvényét”. Ebbe az irányba mennek, de immáron teljesen önállóan, és saját tempójukban. Az útjukat maguk határozzák meg, csak a cél adott. Amit tesznek, maguk hasznára vagy kárára lesz, de minden lehetőségük megvan arra, hogy a maguk javára fordíthassák. A csapattól tanácsokat, ötleteket kapnak. Az eddig átadott értékek révén, tevékenységükkel egyre inkább szilárd értékrenddel rendelkező, felelősségteljes állampolgárrá válnak: megtanulnak a közösségért élni.