Csapattábor 2018 képei
Sikeresen lezajlott az idei csapattáborunk, túráztunk, eltévedtünk, főztünk, játszottunk, énekeltünk, úsztunk, eveztünk, mókáztunk, őrséget szerveztünk, átvettük a vezetőséget és még sok-sok mindent csináltunk.
Hogy csak egy kis részét is meg tudjátok tekinteni, néhány képet feltöltöttünk a tábor mindennapi életéből.
Megjegyzés:
– Ha valakinek szüksége lenne néhány kép eredetijére jó felbontásban, nyugodtan írjon és tovább küldjük
– Ha valaki olyan képen szerepel, amit nem szeretné, hogy a honlapunkon nyilvánossá tegyünk, kérünk vegye fel felünk a kapcsolatot
– e-Mail címünk: becs@cserkesz.at
Kedves Látogató
Örülünk, hogy felkerestél bennünket és érdeklődsz a programjaink iránt! Foglalkozásainkon kívül szoktunk kirándulásokat és hétvégéket is tartani, ezekről a jövőben folyamatosan tájékoztatni fogunk! Látogass el gyakran az oldalunkon és így mindig naprakészen látni fogod, hogy milyen programok is várnak rád!
A Naptárunk a Google rendszeren keresztül működik, amit naprakészen próbálunk mindig tartani.
Ha szeretnétek a Naptárat beintegrálni a saját naptáratokba (FIGYELEM, új naptárunk van!), hogy soha ne maradjatok le a jövőbeli programokról, akkor azt az alábbi linken megtehetitek:
https://calendar.google.com/calendar/b/3?cid=Y3Nlcmtlc3ouYXRfaTVrcmFwY2k4cXBwZm5yZHZsaWJzZ2pxYm9AZ3JvdXAuY2FsZW5kYXIuZ29vZ2xlLmNvbQ
Ha még nem kapnál tőlünk értesítőt a programjainkról, akkor kattints ide és iratkozz fel a hírlevelünkre!
Következő programunk
-
Magyar családi nap
12 szeptember 2026, szombat 14:00 - 19:00
2026 szeptember |
||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| hét | ked | sze | csü | pén | szo | vas |
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
6
|
|
|
7
|
8
|
9
|
10
|
11
|
12
|
13
|
|
14
|
15
|
16
|
17
|
18
|
19
|
20
|
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
|
28
|
29
|
30
|
||||
Találkozóink általában kéthetente szombatonként 16:00-19:00 között megtörténni a csapatotthonunkban, az “Alliiertenstrasse 2., 1020 Bécs” cím alatt.
Ha kérdésed lenne, bátran fordulj hozzánk és írj!
becs@cserkesz.at



